Újra itthon. Most pár napig pihennem kell és mindenféle szabályokat betartani. Mindenfélét nem szabad, mert ha mégis igen, akkor nagy baj lesz. És igen, Szandika ezeket betartja valami csodával határos módon, mert  tényleg nagy baj lehet abból, ha nem teszem. Azt hiszem erre vonatkozik a sebfertőzés és a savós folyadék gyülem. Nem tudom mik ezek, de annyira ijesztően hangzanak, hogy nem merek kockáztatni. (Pár éve haveromék voltak Erdélybe. Az erdő közepén lerobbant a busz, a srácok úgy gondolták, hogy csak pár kilométer a legközelebbi város, úgyis túrázni jöttek, elmennek odáig. A buszvezető meg mondta, hogy ne tegyék, mert tele van az erdő vérmedvékkel. A srác így fejezte be a történetet: „és mi nem tudtok, hogy mi az a vérmedve, de annyira komolyan hangzott, hogy nem mertünk elindulni.” Na, így vagyok én is. Tiszta jól elsztorizgatok, a végén még Mikszáth lesz belőlem.)

Kaptam speciális kompressziós melltartót, meg pozicionáló pántot, hogy minden rendben menjen, meg megtapadjon az implantátum. Most ez kell viselnem és persze kímélnem magamat. Vannak vicces dolgok, például, hogy nem nyúlkálhatok felfelé, így ha valamit le kell vennem a felső polcról, akkor anyunak vagy apunak szólok. Apu néha mondja, hogy arról volt szó, hogy a melleid nőnek meg, nem arról, hogy rokkant leszel. Tomi is sokat van itt, segít mindenben. Megbocsátottam neki azt a Nellis dolgot, tényleg nagyon rendes velem. Látszik, hogy aggódik, pedig már az első konzultáción elmondták, hogy a felépülés ilyen lesz. Ma is segített hajat mosni, tök ari volt.