kedvenc melleim

kedvenc melleim

2017. január 23. - adminblog2424

Megvolt az első kontrollvizsgálat, Tomi vitt el. (Most tök nagy a boldogság, úgyhogy senkire sem nézett rondán.) Az „orvosom” azt mondta, hogy minden szépen és jól alakul, ha így folytatódik, akkor a következő találkozás alkalmával kiszedhetjük a varratokat.

Mondta neki, hogy ég meg feszül a cicim. Megnyugtatott, hogy ez teljesen természetes, hűtsem jégzselével meg megkérdezte, hogy van-e még a fájdalomcsillapítóból. Ennyi, de megnyugtató volt vele beszélni és hallani, hogy nincsen semmi baj, minden rendben megy. Ugyanis néha zavarnak a tünetek. Hason még nem tudok aludni és ugye fáj is még néha. Emiatt kezdek pánikba esni, de hogy az „orvosom” is azt mondja, hogy ez természetes, akkor teljesen rendben van.

Hazafelé már kicsit jobb kedvem volt. (Az utóbbi napok elszomorítottak, úgy éreztem, hogy nem tudok teljes lenni az égető érzés, meg az „ezt nem szabad, azt nem szabad” miatt. Én ennél szabadabb lélek vagyok.) Mondtam Tominak, hogy üljünk be valahová, igyunk egy üdítőt. Baromi jó érzés volt nézni a nőket és elképzelni, hogy pár hét és mindegyiknél jobb leszek. Most még ugye speckó melltartót kell hordani, meg nem alakult ki végleges forma, de látom, hogy jó lesz ez.

Annyira fel voltam lelkesülve, hogy mondtam Tominak, menjük be a plázába venni egy – két új topot. Olyat, amiben kitehetem a gyönyörűségeimet a kirakatba. Persze, hogy ráállt.

A bejegyzés trackback címe:

https://kedvencmelleim.blog.hu/api/trackback/id/tr4611926391

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása