Ma egy új Szandika köszön nektek. Elhatároztam, hogy meglépem a nagy lépést, plasztikáztatom a melleimet. Szinte újjászülettem a döntéstől.

Pár hétig tiszta depis voltam, mert úgy éreztem, hogy becsapnak. Mindenféle balfasz reklámok ígérgetik, hogy ettől a krémtől meg attól a csodaszertől mekkora melleim lesznek. Hát nem!!!!!! Nem lesznek!!!!!! Én meg egy vagyont költöttem ezekre a szerekre. Jól át lettem vágva. Megalázó érzés, ennyire nem lehetek hülye. Akkor nincsen más választásom vagy beletörődök, hogy kicsik a melleim és Tomi nem rám izgul, hanem valami hülye tyúkra, aki nem olyan okos meg belevaló, mint én, hanem valami ki vérszegény nőcskére, akinek egyetlen vonzó tulajdonsága van: nagyok a mellei. Kinyírnám az összes ilyet. Mint például a Mammutbana az az előadó csajt, ami még oda is tolta a tőgyeit Tomi orra alá. Tudom, hogy baromi jó pasim van, de azért a többi nő levehetné róla a mancsait. Majdnem kinyírtam. Ha bíró egy kismellű csaj, akkor még fel is mentenek. Szerintem ő megértett volna, biztos őt is zavarja, hogy a férje nem rá izgul, hanem mondjuk a D kosaras írnoklánykára. Akkor meg minek tette le az a nehéz jogi diplomát.

Szóval megvan a nagy elhatározás, megműtettem a melleimet. Be kell látnom, más választásom nincsen, ha azt akarom, hogy nagyon legyenek. A többi módszer csak középkori kuruzslás, mint az érvágás vagy a piócás emberek. Jó, lehet, hogy van, ami hatásos, de akkor mértékű növekedés nem érhető el vele, amit én szeretnék. (Hé, ez a mondat tök szép meg hivatalos volt. Úgy látszik okosodom a blogolástól, tovább kell folytatnom ezt, a végén még a volt magyartanárom is azt fogja mondani: ez szép volt, Szandika.)